Egyéb kategória bejegyzései
Pályázati Támogatás
BESZÁMOLÓ
A Bóly és Térsége Zeneoktatásáért Közalapítvány 2017. évi működéséről
A Bóly és Térsége Zeneoktatásáért Közalapítvány fő céljául tűzte ki a bólyi iskolában folyó zeneoktatás tárgyi feltételeinek a javítását és a zeneiskola növendékeinek a támogatását. Az alapítvány egész éves munkája Bóly város kulturális életében is fontos szerepet tölt be.
A januári alapítványi hangversenyünkön iskolánk legtehetségesebb növendékei léptek fel. A tehetséggondozás címszó alatt több tanuló utazását és szereplését támogattuk. Tanulóink eljutottak Kaposvárra, Vásárosdombóra, Szigetvárra, ahol különböző megmérettetéseken vettek részt, s kiváló eredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét.
Nyári táboraink nagyon sikeresek. Kiemelkedő mind tartalmában és mind a résztvevők számában az Országos Fuvolástábor, melynek költségvetéséhez és szervezéséhez is hozzájárultunk.
Alapítványunk pályázati pénzek segítségével fuvolás és harmonikás növendékek németországi utazását segítette elő és szervezte meg. Nagy sikerű volt a szintén pályázati pénzből megrendezett német nemzetiségi zenekarok találkozója, melyen öt település együttesei vettek részt.
Alapítványunk működése nem nélkülözheti a körültekintő könyvelői és könyvvizsgálói munkát.
A vidéki és külföldi utak költségeinek kifizetésével a zeneiskolai tanárok munkáját támogatjuk. Rendezvényeink állandó színtere az Erzsébet Vigadó, s a színvonalas programok lebonyolítás érdekében bérleti díjat is fizetünk.
Fotók az alapítvány 2017. évi működéséről:
Alapítványi Hangverseny és Bál
Pályázati Támogatás Emberi Erőforrások Minisztériuma
A Bóly és Térsége Zeneoktatásáért Közalapítvány nagy hangsúlyt fektet a német nemzetiségi zenei kultúra őrzésére ápolására. Tekintettel arra, hogy a Bólyi Általános Iskolában német nemzetiségi és kéttannyelvű oktatás folyik, így nagyon jól illeszkedik a német nemzetiségi zenei kultúra megismerése a tanmenethez. Ehhez nyújt alapítványunk hathatós segítséget.
A támogatási összegből az adminisztrációs költségeinket, valamint versenyekre, fellépésekre való eljutás útiköltségét tudtuk fizetni.
A közalapítvány nagyrészt támogatásokból, szponzorok felajánlásaiból, valamint tagdíjakból gazdálkodik. Lehetőségeinkhez képest igyekszünk támogatni a zeneiskolában tanuló gyerekek versenyekre, zenei rendezvényekre való eljutását,
Aktívan részt vállalunk a testvértelepülésekkel való kapcsolattartásban, 2016-ban alapítványi támogatással, zeneiskolás gyerekeink Németországban egy német zenei táborban vehettek részt, melyen a zenei képzésen túl, a német nyelvet is elmélyíthették, gyakorolhatták.
Az év során még számost nemzetiségi programot támogattunk, ahol zenészeink, kórusaink léptek fel. A sok plusz programra való felkészítésért tanárainkat is külön díjazásban részesítettük.
Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége
A Bóly és Térsége zeneoktatásáért Közalapítvány ezúton köszöni meg a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége által adott támogatást, melynek segítségével alapítványunk egy jó minőségű harmonikát tudott vásárolni. A harmonika vásárlásával színvonalasabb előadásokat tud adni iskolánk harmonika együttese, s ez a színvonal sváb és német népdalok megszólaltatásakor is megnyilvánul.
Köszönjük a támogatást
Támogató:Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
NEMZ-CISZ-16-0145 600.000 FT
NEMZ-TAB-16-0094 750.000 FT
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Alapítvány számlaszáma
Tisztelt Támogatóink!
Kérjük, továbbra is támogassák alapítványunk munkáját. Felajánlásaikat az alábbi számlaszámra utalják:
Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet: 50100019-12003440
Alapítványunkról
A „Bóly és Térsége Zeneoktatásáért” Közalapítvány
2000. február 22-én megalakult a „Bóly és Térsége Zeneoktatásáért” Közalapítvány. Az első ülés napirendi pontjai a következők voltak:
- Az alapítvány létrehozásának céljai,
- elfogadó nyilatkozatok, aláírás,
- tisztségviselők személyének jelölése.
Hárs József Bóly polgármestere kezdeményezte az alapítvány létrejöttét, mellyel Bóly város képviselőtestülete is egyetértett,[1] s melynek elsődleges célja a zeneiskola tehetséges növendékeinek a támogatása, nevelése és oktatása.[2]
Az alapítványt a Baranya Megyei Bíróság 2000. július 18-án közhasznúvá nyilvánította. A bíróság megállapította, hogy az alapító okirat megfelel a Ptk.74/B.§ és a 74/G.§a-ban meghatározott követelményeknek.[3]Az alapítvány alapító okirata a következő célokat fogalmazta meg:
- a zeneiskola tárgyi eszközeinek bővítése
- versenyek, hangversenyek zeneiskolai rendezvények támogatása
- a fúvószenekar és az iskola kamaraegyütteseinek támogatása
- a zeneiskola tehetséges növendékeinek támogatása[4]
Az alapítvány munkája és főleg anyagi tartalékai rendkívül fontosak a mai szűkös finanszírozási keretek között. Hangszerek vásárlása, a hangszerek javítása és zongorahangolás, útiköltség elszámolás, versenyek nevezési díjai. Csak néhány támogatási tételt említettem, amivel az alapítvány segíti a zeneiskola működését. Baranya megyében szinte minden művészeti iskolának van alapítványa. Mivel a KLIK csak az országos versenyek költségeit köteles fizetni, ahhoz, hogy a zeneiskola diákjai eljuthassanak, megyei illetve területi versenyekre támogatásra van szüksége.
Ilyen támogatási források a pályázatok, melyek működési költségre, hangszervásárlásra, rendezvények lebonyolítására illetve utazási költségekre irányulhatnak. A hazai művészetoktatás legfontosabb lehetőségei a nemzetiségi önkormányzatok (Német kisebbségi önkormányzat, Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány – hangszerparkunk jelentős részének anyagi fedezetét innen kaptuk -) a LEADER, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), és a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által kiírt pályázatok.